Újonc létére nagyon belecsapott a lecsóba a Karlsruhe, gyakorlatilag két hónap alatt bebiztosította a bennmaradását. Decemberben azonban elkezdődött a mélyrepülés, elfáradtak Hajnalék!
1. Karlsruhe - Werder Bremen
26/04/2008 15:30
SPC24.com tipp: vendég
Sportingbet: 1,80
interwetten: 1,90
Bwin: 1,75
Bundesliga 1 - 30. forduló
Októberben még a második helyen is állt a Karlsruhe, akkor már sejteni lehetett, hogy nem lesznek kiesési gondjai. De azt is, hogy nem lesz mindig minden fenékig tejfel. Decemberben aztán kezdtek elmaradozni a győzelmek, márciustól meg már a pontok is.
December elseje óta mindössze háromszor nyert a KSC, március elseje után következő hat fordulóban pedig mindössze két pontot szereztek a fehérek. Nos, ezt a rossz sorozatot törte meg a múlt héten Hajnal Tamás, akinek góljával 1-0-ra nyer a csapat Duisburgban.
Viszont a hosszú bukdácsolás azt eredményezte, hogy mostanra középcsapattá süllyedt a KSC. Vélhetően ebből már nem lesz nemzetközi szereplés.
Pláne, hogy szombaton az ismét kirobbanó formába lendülő Werdert fogadják. A brémaiak három mérkőzést nyertek egymás után, így az ötödik helyről a másodikra ugrottak fel. Berlin után Rostockban is győzni tudtak, azt tippeljük, hogy Karlsruhéból is elhozzák a három pontot.
Az ősszel 4-0-ra nyertek Diegóék.
2. Cottbus - Hansa Rostock
26/04/2008 15:30
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 2,00
interwetten: 2,00
Bwin: 2,10
Bundesliga 1 - 30. forduló
Bundesliga
Nézze meg az odds-szokat!
További hírek:
- Nyerjen most belépőjegyeket a magyar-horvát mérkőzésre!
- A „szépség” vagy a „szörnyeteg”?
- Vissza lehet(ne) vágni a mumusnak
- A Readingen nem fog múlni
- Egyelőre a Wembley a cél
- Erre mérget lehet venni!
- Vége a hegemóniának
- Kupa vagy bennmaradás?
- Odakerülni a húsosfazékhoz
- Ajax: oda-vissza
- Nyerjen most belépőjegyeket a magyar-görög mérkőzésre!
- Toniban bíznak
- Interwetten: kombó-bónusz!
- Gera visszavezeti csapatát
- Közelebb lopózhat a Milan
Freiburg - Wehen: hazai
Hoffenheim - Greuther Fürth: hazai
Sportingbet 2.94 x 3 500 Ft
Kiemelt sportfogadások
| Esemény | 1 | x | 2 | |
|---|---|---|---|---|
|
Club América - Santos |
|||
| Holnap 02:20 | 2.15 | 3.25 | 3.05 | |
|
Rosenborg - Lilleström |
|||
| Holnap 18:00 | 2.10 | 3.50 | 4.00 | |
|
Fredrikstad - Aalesund |
|||
| Holnap 18:00 | 1.80 | 3.75 | 4.75 | |
|
Lyn - Stabaek |
|||
| Holnap 18:00 | 2.80 | 3.45 | 2.50 | |
|
Molde FK - Viking |
|||
| Holnap 18:00 | 2.63 | 3.40 | 2.70 | |
|
Brann Bergen - Valerenga |
|||
| Holnap 20:00 | 2.10 | 3.45 | 3.45 | |
|
Slovan Liberec - Sparta Praha |
|||
| szombat 03:00 | 3.50 | 3.25 | 2.05 | |
|
Slavia Praha - Jablonec |
|||
| szombat 14:00 | 1.25 | 6.00 | 15.00 | |
|
Sampdoria - Juventus |
|||
| szombat 15:00 | 2.40 | 3.00 | 3.00 | |
|
Dortmund - Wolfsburg |
|||
| szombat 15:30 | 3.50 | 3.50 | 2.10 | |

