Ez a kérdés merülhet most fel Párizsban, elvégre a PSG kiválóan szerepel a kupákban, ám a bajnokságban kiesésre áll. Most Francia Kupa elődöntőre készül a PSG! Vajon komolyan veszi?
1. Amiens - Paris SG
06/05/2008 20:45
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 2,70
Bwin: 2,95
bet-at-home: 2,90
Francia Kupa – elődöntő
Le Guen mester gyorsan megválaszolta a címünkben feltett kérdést: az Amiens elleni Kupa-elődöntőre nem nevezte a keret legjobbjait. Pauleta, Rothen, Mendy, Landreau és Diané is csak a lelátóról szurkol a csapattársaknak.
De ezen ne lepődjünk meg, hiszen a PSG momentán kiesésre áll a bajnokságban, márpedig a bennmaradás mindennél fontosabb. Amióta feljutott a Paris az elsőosztályba, vagyis 1974 óta még sosem esett ki.
Az is a PSG ellen szól, hogy a kék-pirosak már megnyerték a Ligakupát, tehát egy trófea, illetve a nemzetközi szereplés már meg van nekik, tehát biztosan nem lesznek túlpörögve.
Az Amiens sem lehet nyugodt, mivel még ő sem biztosította a bennmaradást, mégpedig a Ligue 2-ben. De azért lényegesen jobban állnak, mint ellenfelük, és nekik a Kupa hatalmas kiugrás lehet. Amennyiben a másik ágról a Lyon jut a döntőbe, UEFA-kupa-indulást ér a döntő.
Hazai környezetben igen jól muzsikálnak a fehérek, az előző 10 meccsükből nyolcat megnyertek (8-1-1).
A PSG tartalékosan, félig-meddig már a hétvégi Saint-Etienne-meccsre koncentrálva kevés lesz Amiens-ben. Mi a másodosztályú gárda győzelmét várjuk.
2. Lyon - Sedan
07/05/2008 21:00
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 1,35
Bwin: 1,40
bet-at-home: 1,35
Francia Kupa – elődöntő
A Lyonnak a nagy bajnoki hajrá, és a vélhetően tartalékosabb kezdő ellenére illik legyőznie a Sedant.
Nézze meg az odds-szokat!
További hírek:
- Nyerjen most belépőjegyeket a magyar-horvát mérkőzésre!
- A „szépség” vagy a „szörnyeteg”?
- Vissza lehet(ne) vágni a mumusnak
- A Readingen nem fog múlni
- Egyelőre a Wembley a cél
- Erre mérget lehet venni!
- Vége a hegemóniának
- Odakerülni a húsosfazékhoz
- Ajax: oda-vissza
- Nyerjen most belépőjegyeket a magyar-görög mérkőzésre!
- Toniban bíznak
- Interwetten: kombó-bónusz!
- Gera visszavezeti csapatát
- Közelebb lopózhat a Milan
- Kifulladtak Hajnalék
Freiburg - Wehen: hazai
Hoffenheim - Greuther Fürth: hazai
Sportingbet 2.94 x 3 500 Ft
Kiemelt sportfogadások
| Esemény | 1 | x | 2 | |
|---|---|---|---|---|
|
Club América - Santos |
|||
| Holnap 02:20 | 2.15 | 3.25 | 3.05 | |
|
Rosenborg - Lilleström |
|||
| Holnap 18:00 | 2.10 | 3.50 | 4.00 | |
|
Fredrikstad - Aalesund |
|||
| Holnap 18:00 | 1.80 | 3.75 | 4.75 | |
|
Lyn - Stabaek |
|||
| Holnap 18:00 | 2.80 | 3.45 | 2.50 | |
|
Molde FK - Viking |
|||
| Holnap 18:00 | 2.63 | 3.40 | 2.70 | |
|
Brann Bergen - Valerenga |
|||
| Holnap 20:00 | 2.10 | 3.45 | 3.45 | |
|
Slovan Liberec - Sparta Praha |
|||
| szombat 03:00 | 3.50 | 3.25 | 2.05 | |
|
Slavia Praha - Jablonec |
|||
| szombat 14:00 | 1.25 | 6.00 | 15.00 | |
|
Sampdoria - Juventus |
|||
| szombat 15:00 | 2.40 | 3.00 | 3.00 | |
|
Dortmund - Wolfsburg |
|||
| szombat 15:30 | 3.50 | 3.50 | 2.10 | |

