Vége a hegemóniának

2008.05.07. 14:20 Kommentek: 0

Nyolc év után lehet új bajnoka Dániának. 2000 óta csak a Köbenhavn-Bröndby páros tudott az élen végezni, ám most az Aalborgnak áll a zászló. Holnap is nyernek a piros-fehérek!

1. AaB Aalborg - Aarhus GF
08/05/2008 18:30

SPC24.com tipp: hazai

Sportingbet: 1,40
interwetten: 1,40
Bwin: 1,40

dán Superligaen – 29. forduló

Majdnem, mint Skóciában. Dán barátainknál ebben az évezredben nem sok izgalom volt a focibajnokságban. Az FC Köbenhavn nyert, esetleg a Bröndby. Utóbbi csak kétszer. Legutóbb tehát 2000-ben fordult elő, hogy nem a két elitgárda lett a bajnok. Akkor a Horsens győzött.

Most úgy áll, hogy a ’99-es bajnok Aalborg begyűjti az aranyat. Öt fordulóval a vége előtt kilenc pont a fórja a második FC Midtjyllanddal szemben. A nagy duó meg sehol. Az FCK a negyedik helyen áll, igaz csak két ponttal a második mögött. A Bröndby meg a nyolcadik.

Szóval matematikailag még befuthat a koppenhágai gárda, de erre azért ne fogadjanak. Az Aalborg ugyanis csütörtökön még egy fordulóval közelebb kerül a bajnoki trófeához, hiszen egészen biztosan legyűri a 10. helyen álló Aarhust.
Hogy miért?
Egyrészt hazai pályán az előző hét meccsén egyaránt három pontot gyűjtött az AaB, másrészt, mert ebben az idényben mindkét egymás elleni meccsüket az Aalborg nyerte. Harmadrészt pedig azért, mert bajnok akar lenni!


2. FC Nordsjaelland - FC Köbenhavn
08/05/2008 20:30

SPC24.com tipp: döntetlen

Sportingbet: 3,50
interwetten: 3,30
Bwin: 3,50

dán Superligaen – 29. forduló

Farumban nem sok babér termett mostanság a vendégcsapatoknak, a Nordsjaelland megnyerte az előző négy hazai meccsét. Sőt az egész idényben jól ment nekik otthon, hiszen 8-3-3-as a hazai mérlegük.
Az FCK sem fog tudni nyerni a Farum Parkban, elvégre máshol sem nagyon tud. Az előző három kirándulásáról egy pontot vitt haza. Ezzel el is szállnak a bajnoki remények.

Nézze meg az odds-szokat!

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges! Szólj hozzá!
Login neved: Jelszavad:
Még nincs hozzászólás!

Fogadóirodák

Sportingbet

Sportingbet

A világ legnagyobb, leghíresebb fogadóirodája! Letöltés Leírás
bwin

bwin

Az egyik legjobb, legnagyobb oldal a piacon! Letöltés Leírás
bet-at-home.com

bet-at-home.com

100%-os kezdő bónusz, magyar nyelv Letöltés Leírás
expekt.com

expekt.com

Rengeteg esemény, kiváló bónusz a magyar nyelvű irodában Letöltés Leírás
Interwetten.com

Interwetten.com

A legújabb magyar, számtalan bónusszal! Átlátható, használható! Letöltés Leírás

Póker Termek

Paradise Poker

Paradise Poker

A legtöbb magyar kedvenc pókerterme! 100€ welcome bónusz és sok más akció! Letöltés Leírás
BestPoker

BestPoker

Valóban az egyik legjobb terem, fantasztikus bónuszokkal. Ingyenes versenyekkel, és további promóciókkal Letöltés Leírás
RedKings Poker

RedKings Poker

A redKings Poker az Ongame csoport kiemelkedő terme, szenzációs 1005 max. 1000$ bónuszt kínálva játékosainknak. Letöltés Leírás
Everest Poker

Everest Poker

A Holdemmezők igazi kihívása az Everest. Magyar nyelven 100$ bónusszal. Letöltés Leírás
NoIq Poker

NoIq Poker

"Ettől eldobod az agyad!" Szenzációs bónuszok és akciók! Letöltés Leírás
Bejelentkezés
Login:
Jelszó: