Egyelőre a Wembley a cél

2008.05.09. 13:19 Kommentek: 0

Kezdődik az angol másodosztályú bajnokság, a Chamhionship League rájátszása. Két magyar játékos is érintett, ám csapataik nincsenek éppen kirobbanó formában.

Gera Zoli West Bromja már feljutott a Premier League-be, ám még további két magyar játékos csapata is versenyben van. Vaskó Tamás a Bristollal, Priskin Tamás pedig a Watforddal szerezheti meg az első osztályú tagságot.
Az elődöntők következnek, a győztesek a Wembleyben csaphatnak össze. Ott akár két magyarral is találkozhatunk a pályán.

1. Crystal Palace - Bristol City
10/05/2008 13:15

SPC24.com tipp: hazai

Sportingbet: 1,85
Bwin: 1,80
bet-at-home: 1,80

Championship League – rájátszás, 1. mérk.

A Bristol végzett előrébb az alapszakaszban, ám a jelenlegi formákat tekintve egyértelműen a Crystal Palace a párharc esélyese. A londoniak nagyszerűen hajráztak, március elején még csak a 11. helyen álltak, ám végül bejöttek az ötödik pozícióba.
Az utolsó 12 fordulóban csak egyszer kaptak ki a piros-kékek (7-4-1), a hét győzelmükből négyet a legutolsó öt fordulóban gyűjtötték be.
Hazai pályán 4-1-0-ás mérleggel zárták az alapszakaszt. Ha tartani tudják a formájukat Soaresék, a Bristolt is elverik.

Vaskóék ugyanis nagyon kilúgozódtak a bajnokság végére, az utolsó 11 mérkőzésükből csak kettőt nyertek meg. Mindkettőt hazai környezetben. Vendégként ebben az évben csak a két utolsó helyezett otthonában tudtak nyerni! Januárban a Palace is elpáholta őket a Selhurst Parkban, 2-0-ra nyertek a vendéglátók.

Most is hazai győzelem várható.

2. Watford - Hull City
11/05/2008 13:00

SPC24.com tipp: döntetlen

Sportingbet: 3,10
Bwin: 3,20
bet-at-home: 3,10

Championship League – rájátszás, 1. mérk.

A Watford nagyon sokáig biztos feljutónak tűnt, annyira magabiztos volt. Szeptembertől decemberig a tabella élén állt, de még március elején is feljutást érő helyen állt. Aztán jött a mélyrepülés, amit azóta sem sikerült megállítani.
A piros-sárgák az utolsó 14(!) fordulóban csak egyszer tudtak nyerni! Így aztán csak eggyel jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg a Wolvest.
Watfordban az előző három meccsüket simán elbukták!

A Hull viszont a tavasz végén folyamatosan a második hely környékén ólálkodott, ám az utolsó két idegenbeli meccsén elbukott, így maradt a harmadik helyen. Lényegesen jobb passzban vannak a „Tigrisek”, ezért azt mondjuk, meglepő lenne, ha vereséget szenvednének Watfordban.

Nézze meg az odds-szokat!

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges! Szólj hozzá!
Login neved: Jelszavad:
Még nincs hozzászólás!

Fogadóirodák

Sportingbet

Sportingbet

A világ legnagyobb, leghíresebb fogadóirodája! Letöltés Leírás
bwin

bwin

Az egyik legjobb, legnagyobb oldal a piacon! Letöltés Leírás
bet-at-home.com

bet-at-home.com

100%-os kezdő bónusz, magyar nyelv Letöltés Leírás
expekt.com

expekt.com

Rengeteg esemény, kiváló bónusz a magyar nyelvű irodában Letöltés Leírás
Interwetten.com

Interwetten.com

A legújabb magyar, számtalan bónusszal! Átlátható, használható! Letöltés Leírás

Póker Termek

Paradise Poker

Paradise Poker

A legtöbb magyar kedvenc pókerterme! 100€ welcome bónusz és sok más akció! Letöltés Leírás
BestPoker

BestPoker

Valóban az egyik legjobb terem, fantasztikus bónuszokkal. Ingyenes versenyekkel, és további promóciókkal Letöltés Leírás
RedKings Poker

RedKings Poker

A redKings Poker az Ongame csoport kiemelkedő terme, szenzációs 1005 max. 1000$ bónuszt kínálva játékosainknak. Letöltés Leírás
Everest Poker

Everest Poker

A Holdemmezők igazi kihívása az Everest. Magyar nyelven 100$ bónusszal. Letöltés Leírás
NoIq Poker

NoIq Poker

"Ettől eldobod az agyad!" Szenzációs bónuszok és akciók! Letöltés Leírás
Bejelentkezés
Login:
Jelszó: