Végig úgy tűnt, hogy ez az Eb is tele lesz hatalmas meglepetésekkel, akárcsak a négy évvel ezelőtti. Kihullottak a franciák, majd a világbajnok is távozott, no meg az egyik legjobb focit játszó Hollandia. És két „oda nem illő” csapat meg elődöntőzött.
1. Németország - Spanyolország
29/06/2008 20:45
SPC24.com tipp: döntetlen
Sportingbet: 3,10
expekt: 3,15
Bwin: 3,20
Labdarúgás – Európa-bajnokság, döntő
Végül aztán a torna előtt legesélyesebbnek vélt válogatott, Németország és Spanyolország jutott a döntőbe. Vagyis, ha pár év múlva visszatekintünk, akkor rábólintunk, hogy ez rendben volt.
A németek 12 év, a spanyolok pedig 24 év után kerültek ismét Európa-bajnoki döntőbe. És hát valljuk be, szegény spanyolok megérdemeltek már egy ilyen sikert, hiszen hosszú évek óta remek csapatuk van.
Most veretlenül, 11 rúgott és mindössze három kapott góllal ott a helyük a döntőben. Az egyenes kieséses szakaszban még nem kaptak gólt Aragonés legényei, pedig az olasz és az orosz válogatott is igen erős. Utóbbi gárda meg amúgy is a remek támadójátékáról híresült el. Puyolék ellen mégsem volt esélyük betalálni. Szinte hibátlanul játszott a selección.
De mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok, mert elveszítették a 4 gólos David Villát. A Valencia támadója izomhúzódást szenvedett az elődöntőben, és majdnem kizárt, hogy pályára lép vasárnap. Így aztán az oroszok ellen kényszerből alkalmazott, de végül is bevált 4-2-3-1-es felállást alkalmazhatja Aragonés.
A németek már túl vannak egy vereségen, ami egy ilyen tornán mindig jól jön. Veretlenül ugyanis borzasztóan nehéz nagy versenyt nyerni. Ez mindenképpen Ballackék mellett szól. Meg az is, ahogy talpra álltak a horvátoktól elszenvedett vereség után. Akkor pocsékul játszottak, és az osztrákok ellen is csak a minimumot adták ki magukból. A portugálok ellen viszont már nagyszerűen játszottak, teljesen megbénították Ronaldóékat.
Csakhogy nem folytatódott a remeklés, Törökország ellen ismét egy gyengébb kiadást láthattunk. De nyertek, és ez a lényeg. Ez a német csapat nagyon tud nyerni Bárhogy is játszik.
Ám nagyon úgy tűnik, hogy most a „vörös fúria” sem egy vesztes gárda. Nagyon régóta vártak már erre a sikerre, úgyhogy nem adják olcsón a bőrüket.
Mi hosszabbításra számítunk!
Nézze meg az odds-szokat!
További hírek:
- Ébresztő, Koppenhága!
- Mi lesz itt?
- Most kiderül, milyen erős a román liga
- Tutira megyünk!
- A MU után a Real skalpja jöhet
- Huszti hatalmas gólt lőtt a Bayernnek!
- Megint a folytatólagos emelésről
- Csak a különbség a kérdés
- Az igazi erőpróba!
- PartyPoker Freerollok
- Holnaptól új PartyPoker
- Kevés a két magyar
- Komoly hátrányba kerülhet Brazília
- Szeptemberben is PokerStars
- Folytatják Healy-ék?

