A 2007-es svájci bajnok FC Zürich tavaly roppant vérszegény volt, ha idegenben kellett játszania, így nem is tudta megvédenie a címét. Idén rögtön egy vendéggyőzelemmel nyitott
1. FC Zürich - Luzern
23/06/2008 19:45
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 1,50
interwetten: 1,55
Bwin: 1,50
svájci Super League – 2. forduló
Idegenbeli győzelemmel (Neuchâtel 1-2) kezdte az új idényt a Zürich, ami bizakodással töltheti el a szurkolókat. Az előző szezonban ugyanis pocsékul szerepelt idegenben a csapat, konkrétan 2008-ban nem volt győzelme vendégként a kék-fehéreknek. Nem csoda, hogy nem tudták megvédeni bajnoki címüket, és csak harmadik helyen végeztek.
Hazai pályán, a Letzigrund Stadionban viszont nagyon ritkán hibáznak a zürichiek (13-3-2). A Luzernt például mindkétszer lenyomták, és mivel most egy hazai vereséggel nyitottak a luzerniek, meglepő lenne, ha nem kapnának ki Zürichben is.
2. FC Basel - Grasshoppers
23/06/2008 19:45
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 1,55
interwetten: 1,55
Bwin: 1,55
svájci Super League – 2. forduló
Baselben még nehezebb nyerni, mint Zürichben, a címvédő az előző idényben mindössze egyszer hagyta el vesztesen a St. Jakob Parkot (15-2-1). A Szöcskék mindkétszer vereséget szenvedtek és nem lesz ez másképp szerdán sem.
3. Elfsborg – IFK Norrköping
23/06/2008 19:00
SPC24.com tipp: hazai
Sportingbet: 1,35
interwetten: 1,35
Bwin: 1,35
Allsvenskan – 15. forduló
A második helyen álló, hazai pályán 5-1-1-el és 10-1-es gólaránnyal álló Elfsborg az utolsó helyen álló újoncot fogadja. Aki mellesleg összesen egy győzelmet tud felmutatni.
Ez egy fix egyes meccs!
Nézze meg az odds-szokat!
További hírek:
- Kié lesz az első trófea?
- A City leégetheti az angolokat
- Nguyen ittasan versenyzik
- Sportingbet: Szeptemberi pénzosztás
- Ízlelgessük: BATE Boriszov
- Expekt Freeroll Challenge
- Le kell győzni Montenegrót!
- Nyár, Szabadság, Póker
- Ismét Everest freeroll
- Kockázatmentes első fogadás!
- Ha nők, akkor vízilabda!
- Augusztusi bónuszok
- Rajtol a világ legerősebb bajnoksága
- Nem lesz álomdöntő az olimpián…
- Ladbrokes a Microgaminghez tart

