Az igazi erőpróba!

2008.09.25. 10:29 Kommentek: 0

Az angol kézre kerülő Ferencváros ebben az idényben eddig parádézik, főleg az Albert Stadionban. Hat-nyolc gólokkal zavarja haza az ellenfeleit, ám ma egy elsőosztályú gárda ellen kell bizonyítani!

1. Ferencváros - Haladás
25/09/2008 18:00

SPC24.com tipp: döntetlen

Sportingbet: 3,20
bet365: 3,30
interwetten: 3,10

Magyar Kupa – 3. forduló

A Leányfalu semmiféle megerőltetést nem jelentett a Fradi „B”-nek, ám a Szigetszentmiklóst csak büntetőkkel tudta kiütni a zöld-fehér gárda bő keretének ritkábban játszó fele. Vagyis a tartalékok. A Haladás ellen viszont semmi esélye sem lenne a Fradinak, ha a leginkább kiegészítő embereknek érkező légiósokkal állna fel. Úgyhogy minden bizonnyal a Békéscsabának hatot, a Szolnoknak nyolcat, a Vácnak pedig szintén hatot gurító tizenegy fog kifutni a pályára a szombathelyiek ellen.

Amely tizenegy nem „tartalmazza” Lipcseit és Ashmore-t, vagyis a csapat két belső középpályását, egyben két legképzettebb labdarúgóját. De az eddig látottak alapján a Tóth-Moussa páros is megállja a helyét. A kiscsapatok ellen…
Jó hír viszont a fradistáknak, hogy az eddigi Kupa-meccseken nem szerepelhető Dragóner letöltötte eltiltását.

A Haladás egy nagyszerű csapat, nyolc forduló után 5-1-2-es mérleggel a harmadik helyen áll az NB I-ben. Csertői csapatában olyan – magyar - klasszisok szerepelnek, mint Kenesei, Kuttor, Molnár Balázs vagy épp Tóth Norbert.
Az viszont a Hali ellen szól, hogy mind az öt győzelmüket hazai pályán érték el. Idegenben még nyeretlenek, márpedig az Üllői úton, közel tízezer hazai szurkoló előtt sem lesz könnyebb, mint mondjuk Fehérváron.

A legutóbbi vendégszereplésük viszont remekül sikerült, hiszen Debrecenből ponttal távoztak Keneseiék.
Most jóval komolyabb erőpróba előtt áll a Fradi, mint eddig a szezonban bármikor. Kiderül, megállná-e a helyét az NB I-ben is! Mi úgy érezzük, egy ikszre jó lehet Bobby Davison csapata.

2. FC Lahti - Rovaniemi PS
25/09/2008 17:30

SPC24.com tipp: hazai

Sportingbet: 1,40
bet365: 1,50
interwetten: 1,40

Veikkausliiga – 22. forduló

Nézze meg az odds-szokat!

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges! Szólj hozzá!
Login neved: Jelszavad:
Még nincs hozzászólás!

Fogadóirodák

Sportingbet

Sportingbet

A világ legnagyobb, leghíresebb fogadóirodája! Letöltés Leírás
bwin

bwin

Az egyik legjobb, legnagyobb oldal a piacon! Letöltés Leírás
bet-at-home.com

bet-at-home.com

100%-os kezdő bónusz, magyar nyelv Letöltés Leírás
expekt.com

expekt.com

Rengeteg esemény, kiváló bónusz a magyar nyelvű irodában Letöltés Leírás
Interwetten.com

Interwetten.com

A legújabb magyar, számtalan bónusszal! Átlátható, használható! Letöltés Leírás

Póker Termek

Paradise Poker

Paradise Poker

A legtöbb magyar kedvenc pókerterme! 100€ welcome bónusz és sok más akció! Letöltés Leírás
BestPoker

BestPoker

Valóban az egyik legjobb terem, fantasztikus bónuszokkal. Ingyenes versenyekkel, és további promóciókkal Letöltés Leírás
RedKings Poker

RedKings Poker

A redKings Poker az Ongame csoport kiemelkedő terme, szenzációs 1005 max. 1000$ bónuszt kínálva játékosainknak. Letöltés Leírás
Everest Poker

Everest Poker

A Holdemmezők igazi kihívása az Everest. Magyar nyelven 100$ bónusszal. Letöltés Leírás
NoIq Poker

NoIq Poker

"Ettől eldobod az agyad!" Szenzációs bónuszok és akciók! Letöltés Leírás
Bejelentkezés
Login:
Jelszó: